Hozzávalók:
- 20 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
- 10 dkg búzacsirás liszt
- 20 dkg sima liszt
- 1 kkanál porélesztő
- 1 kkanál cukor
- 1/2 evőkanál 9%-os ecet
- 1 evőkanál étolaj
- 2 kkanál só
- 390 ml langyos víz
- tetejére köménymag
Az élesztőt 150 ml langyos vízben elkeverjük, hozzáadunk 1 kk cukrot és meleg helyen fél óráig állni hagyjuk (amig felfut). Eközben a lisztet kimérjük, ha hideg helyen volt, langyosítsuk meg mikrohullámú sütőben (2 perc a legkisebb teljesítményen), vagy egy tálban tegyük meleg helyre az élesztő felfutásáig.
A lisztet és az élesztőt 2 kiskanál sóval összekeverjük, és annyi (kb. 240 ml) vizet adunk hozzá, hogy egynemű masszát kapjunk, majd egy megfelelő méretű edényben addig dagasztjuk, míg hólyagos nem lesz a tészta. Ha nem bírjuk kézzel dagasztani, akkor mixerrel dagasszuk, én is ezt tettem. A tetejét megszórjuk liszttel, leterítjük konyharuhával (gyakorlott kenyérsütők szerint a piros kockás az igazi :-), és egy órát állni hagyjuk. Amikor duplájára nőtt, még egyszer alaposan átdagasztjuk, majd olajjal kikent sütőformába tesszük (én jénaiba tettem), és betakarjuk. Kb. 3/4 órán keresztül meleg helyen pihentetjük. A sütőt 240 °C-osra (gáztűzhelynél 5-ös fokozat) előmelegítjük. Ha formában sütjük a kenyeret, a sütőrácsot a középső sínre toljuk. Mielőtt megkezdenénk a sütést, a megkelt kenyértésztát vízbe mártogatott kenőtollal megkenjük (én ezt elfelejtettem), és betoljuk az előmelegített sütőbe. Fontos, hogy 15 percig ne nyissuk ki a sütő ajtaját. Ha hirtelen pirulna a kenyér, a tetejére alufóliát teszünk. A sütési idő kb. 45 perc.
A megsült kenyeret még egyszer vizes kenőtollal megkenjük, és farácsra rakjuk hűlni. Kb. 1/2 óra múlva fogyaszthatjuk. Kenyérkendőbe csomagolva tesszük a kenyértartóba. A jó kenyér 3 nap múlva is jó ízű és puha lesz.
olvastam nálad erről a grapefruit diétáról (http://fogyi-kondi.blogspot.com/2011/01/grapefruitos-dieta.html), csak nem mertem oda kommentelni, mert nem tudtam, észreveszed-e. :)
VálaszTörlésaz lenne a kérdésem, hogy szerinted hány napig lehet érdemes csinálni? jó ötlet szerinted ezzel beindítanom a fogyást? (egy áprilisi esküvőre lenne "sürgős" :D) arra gondoltam, hogy egy hétig csinálnám mondjuk, utána meg reggeliznék, ahogy tanácsoltad, a nap további részében az update szerint ennék. vagy ezzel a grapefruit dologgal csak azt érném el, hogy a szervezetem éhező üzemmódba kapcsol, és utána szépen elraktároz mindent?
még egyszer bocsi, hogy idespammeltem a szép köménymagos kenyeredhez! :)
Fülike, írhatsz nyugodtan, azért blog, hogy bejegyzéseket írjuk. Ami a grapefruitos diétát illeti, nem tudom mit mondjak. Én nem tudnám csinálni, mivel az epémmel gondok vannak és nem igazán bírom a gyümölcsöt éhgyomorra és annyit, amennyit ott ír. Az unokatestvérem január 1-én elkezdte és 4 nap után abbahagyta, mert fájt a gyomra. Tudom, hogy csinos szeretnél lenni az esküvőre, de ne az egészséged árán. Jobb a biztos és a tartós fogyás, mint a veszélyes.
VálaszTörlésakkor sztem én se állok neki, így is van elég gondja a gyomromnak. inkább futok negyed órával többet minden nap vagy nem tudom. :)
VálaszTörlésegyébként borzasztó, az embernek mennyi mindenre oda kell figyelnie a táplálkozás során... ne is hízlaljon, éhes se maradj, de közben meg mindenkinek van valami külön extra, amire vigyázni kell.
nekem ugyan nincsenek epe gondjaim, de a túl sok zöldség-, gyümölcsfogyasztást próbálom majd bizonyos szinten tartani, egyszer tavaly nyáron nagyon begörcsölt ilyesmi miatt az epém. :S
Szerintem is az lesz a legjobb, ha nem 1 hét alatt akarod leadni a fölösleget. Inkább emeld a futás idejét, és úgy több zsírt tudsz égetni. Ez az aerob aktivitás jót fog tenni az agysejteknek is. Ami az update kaját illeti, arról nem tudok véleményt mondani, viszont olvastam jókat róla.
VálaszTörlés